Starlink ideiglenes internet támogatás szponzoráció DUE Médiatábor

Starlinkkel vittük el a netet a DUE Médiatáborába

A DUE Médiahálózat, Magyarország legnagyobb diákújságíró egyesülete 45. alkalommal rendezte meg a Médiatábort, ezúttal Balatonkenesén – a Vannet támogatásával.

A táborozók iskolai diáklapok munkatársai, kommunikációs és médiaszakos hallgatók, a sajtóban dolgozó pályakezdők vagy csak a média iránt érdeklődő fiatalok közül kerültek ki. Ennek megfelelően szórakoztató és szakmai programok váltották egymást. A csapat cikkeket írt változatos műfajokban, újságot szerkesztett, rádiós anyagokat készített, reklámot és rövidfilmet forgatott.

Az anyagokhoz természetesen jórészt az interneten kerestek információt és inspirációt – a Vannetnek köszönhetően pedig egyszerű dolguk volt. A Médiatábort Starlink-alapú műholdas netkapcsolat létesítésével támogattuk.

Az adott feladatra ez a technológia volt a legjobb választás. A praktikus terminálok bárhol, pár perc alatt installálhatóak és már hasít is a net. A több ezer, földközeli pályán keringő szatellitből álló rendszer pedig a régebbi műholdas megoldásokkal összevetve jóval nagyobb sávszélességet és rövidebb válaszidőt tud biztosítani. És ami a legfontosabb: gond nélkül kiszolgált egyszerre akár több tucat hálózatra csatlakozó eszközt is.

A Starlinket üzleti csomagban, magyar nyelvű terméktámogatással, hivatalos viszonteladó partnereként kínáljuk ügyfeleinknek. További információért ide kattints.