Bekerültünk a DKÜ regisztrált szolgáltatói közé

Konzorciumi partnereinkkel közösen sikeresen szerepeltünk a Digitális Kormányzati Ügynökség közbeszerzésén, így a jövőben számos állami intézményt is ki tudunk szolgálni internetes technológiákkal.

A DKÜ „Központi és kliens rendszer üzemeltetési szolgáltatások” tárggyal hirdetett meg egy uniós szintű, nyílt közbeszerzést. A feladatok az internetszolgáltatáson messze túlmutatva az informatika számos részterületét lefedik a kiberbiztonságtól az ügyfelek számítógépeinek üzemben tartásáig. Hogy minden szükséges szolgáltatást biztosítani tudjunk, a tenderen partnereinkkel közösen indultunk, a konzorciumot a Delta Systems Kft. vezeti.

Természetesen a legnagyobb hazai informatikai és telekommunikációs cégekkel versenyeztünk a pályázaton, ezért jelentős siker számunkra, hogy bennünket is nyertesnek hirdettek ki.

A tender első körben még nem konkrét feladatok teljesítéséről szólt, hanem egy keretszerződést írtunk alá a DKÜ-vel. Az érintetti körbe tartozó állami intézmények a szerződés érvényessége alatt felmerülő igényeikre viszont már csak a tender nyerteseitől, így többek között tőlünk kérhetnek be ajánlatokat és ezekből választhatják ki a legjobbat. A szerződés keretösszege több mint 60 milliárd forint, vagyis ennyit „vásárolhatnak le” a potenciális ügyfelek a nyertes pályázóktól.

Számunkra a legfontosabb, hogy most már nem csak a kkv-ket és a nagyvállalatokat, hanem az eddigi lehetőségeinkhez képest szélesebb körben az állami szektort is ki tudjuk szolgálni kiváló minőségű internetes megoldásokkal.