Mark Zuckerberg és a műholdas internet
A napokban jelentette be Mark Zuckerberg, hogy az internet.org csapatával közös céluk megvalósítása érdekében az Eutelsattal társulnak, hogy a műholdas technológia segítségével még több embert kapcsolhassanak össze a világhálón keresztül.
IBC 2015 Amsterdam
Az előző évekhez hasonlóan a vannet idén is részt vett az Amsterdamban évente megrendezésre kerülő IBC-n. Ezúttal sem ért bennünket csalódás, számtalan innovációs lehetőséggel találkoztunk. Nem utolsó sorban pedig rengeteg élménnyel, tapasztalattal tértünk haza a tartalmas hétvége után.
Szponzoráltunknál is zajlanak az események
Az egyik szponzorált egyesületünk, a Mecsek Maraton Team SE tagjai biztosan nem unatkoznak, eseménydús hónap áll mögöttük.
Tiszai PET Kupa
A vannet csapata műholdas internettel támogatta a nemes rendezvényt, melynek célja, hogy összefogja Tisza-menti települések közösségeit, és felhívja a figyelmet a folyó tisztán tartásának jelentőségére.
Fekete Gólya megfigyelés
Ismét egy nagyon izgalmas projektben hasznosíthattuk a műholdas technológiát. A gemenci ökoturisztikai központban egy fekete gólya párt tartanak folyamatos megfigyelés alatt a szakemberek.
5 éves jubileum
Immár 5 éve töretlenül a magyar piacon az RG-NetWorks Kft és a vanNet műholdas internet