Átadtuk „Az internet mindenkinek jár” pályázat díjait

Internet nélkül ma már nagyon nehéz elképzelni a hétköznapokat. A hazai előfizetések száma tavaly átlépte a kilencmillió darabot, és a jelenlegi növekedési ütem mellett a jövő év végére minden magyarországi lakosra egynél több internethozzáférés fog jutni. Munkához, kapcsolattartáshoz, vásárláshoz, szórakozáshoz és természetesen tanuláshoz is használjuk nap mint nap a világhálót, ami az iskolába járó fiataloknak még az átlagnál is jóval fontosabb.

Magyarország piacvezető műholdas szolgáltatója, a Vannet azért indította el „Az internet mindenkinek jár” programot, hogy olyan tehetséges fiatalok kibontakozását segítse, akiknek nem érhető el az internet az otthonában. Az eredetileg tervezett, egy főnek szóló előfizetést egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően a társaság megduplázhatta. Így az internet május 18-i világnapján két győztes pályázatot választott ki a szakmai zsűri. 

A pécsi Pongrácz Farkas és a vokányi Telegdi-Rácz Nikolett kiváló iskolai jegyeik mellett egyaránt számos tanulmányi versenyen szerepelt kiválóan az elmúlt években. Az internetnek köszönhetően új kapuk nyílnak meg előttük tudásuk bővítésére. Az ajándékot Lengvárszky Szabolcs ügyvezető adta át szimbolikusan, s a társaság szakemberei hamarosan be is fogják kötni a hozzáférést.
 

 

Nyártól a kempingezők is wifizhetnek a Balatonnál

A szállodákban és panziókban már régóta az alapszolgáltatás része az internethozzáférés. A vendégek növekvő igényei és elvárásai miatt ez a trend mostanra a kempingeket is elérte. A Balaton déli partjának legnépszerűbb üdülőövezetében ezért két ilyen szálláshelyen is a vezeték nélküli hálózat kiépítése mellett döntöttek. A Siófokon található Aranypart és a zamárdi Mirabella kempingekben a napokban adták át a vendégek még nagyobb kényelmét szolgáló wifi-hálózatot.
„A nagy sebességű wifi-hozzáférés hátterét úgynevezett mikrohullámú technológia biztosítja. Ezzel a főleg üzleti ügyfelek által kedvelt megoldással az optikai hálózatokkal is vetélkedő sávszélesség érhető el, nagyobb rugalmasság mellett. A kempingek befogadóképessége Zamárdiban 1500, az Aranyparton pedig 2000 fő” – mutatta be a projektet a hálózatot kiépítő Vannet telekommunikációs szakértője.
Nem meglepetés, hogy az előszezoni vendégek nagyon kedvezően fogadták az új szolgáltatást, ami egyelőre még kuriózumnak számít a kempingek körében. „A rendelkezésre álló technológiákkal igény esetén még egy nagyobb kempingben is viszonylag rövid idő alatt kiépíthető a teljes műszaki háttér és beindítható a szolgáltatás. Ez pedig minden bizonnyal versenyelőnyt is jelent az időben reagálóknak. Az internethozzáférés léte vagy nemléte ugyanis döntő tényező lehet a vendégek szemében, amikor szálláshelyet választanak” – mutatott rá a Vannet szakértője.
 

Az internet mindenkinek jár – eredményt hirdettünk!

Május 18-án, az internet világnapján hirdetett eredményt a Vannet szakmai zsűrije "Az internet mindenkinek jár" pályázatára jelentkező diákok között. A felhívással az volt a célunk, hogy egy szorgalmas, tehetséges de rászoruló fiatalt segítsünk egyéves internetelőfizetéssel. A felhívásunkhoz csatlakozott Attenhofer Adrienn, aki felajánlotta, hogy még egy diák internethez jutását támogatja. Így végül a zsűri tegnap két győztest hirdetett a pályázók közül.

A két kiválasztott a megyeszékhely egyik szakgimnáziumában tanuló pécsi Pongrácz Farkas, aki zongorázik, focizik, emellett matematikából és idegen nyelvből is számos vetélkedőn szerepelt kiváló eredménnyel; valamint a vokányi Telegdi-Rácz Nikolett, aki kitűnő bizonytványán kívül táncol és jó eredményekkel rendelkezik versmondó és idegen nyelvi versenyeken is.

A kiválasztottaknak a jövő hét során adjuk át a a díjat és kollégáink rövidesen be is kötik az internetszolgáltatást hozzájuk.

Ügyfelünk, a RATI Kft. az ország leginnovatívabb gyártója

Számos építészeti és szakmai díja mellé egy újabbat is besöpört a Vannet partnere, a komlói RATI Kft. A hazai termelőüzemek számára meghirdetett Év Gyára versenyben a legjobb kilenc vállalkozás közé került, emellett megkapta a "Leginnovatívabb gyártó" elismerést. Több mint félszáz pályázó közül helyszíni szemlét is végző, szakértő zsűri választotta ki a legjobbakat, számos paramétert vizsgálva a döntés során.

A RATI egyik legnagyob erénye a különleges építészeti és környezetvédelmi megoldásokat ötvöző gyártócsarnok. A fenntarthatósági szempontból is kiemelkedően teljesítő épülethez csúcsminőségű szolgáltatások illenek. Ezért nem véletlen, hogy a RATI Kft. a Vannet mikrohullámú internetét választotta. Bérelt vonali szolgáltatásunkkal az igényeikre szabott sávszélességet használhatnak, 99,9%-os, szuperstabil rendelkezésre állás mellett.

További információkat bérelt vonali szolgáltatásunkról ide kattintva talál, hagományos üzleti díjcsomagjaink pedig ezen a linken érhetőek el.

A Vannet szolgáltatja az internetet a Magnusnak

Az idei év legjelentősebb pécsi nagyberuházása a Magnus Aircraft repülőgépgyára. Az egyelőre kihasználatlan pogányi repülőtér közelében létesülő vadonatúj gyártócsarnokban modern, elektromos meghajtású kisgépeket szerelnek majd össze a magyar tulajdonú vállalkozás szakemberei.

Az építkezés közben a Magnus folyamatosan keresi a partnereket, akik a működésükhöz elengedhetetlenül szükséges feltételeket biztosítják majd. Ilyen például az internet: olyan szolgáltatóra volt szükségük, akik nagy sávszélességet képesek rendelkezésre bocsátani stabilan és megbízhatóan. A választásuk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével a Vannetre esett. A helyi központú vállalkozás a város egyik vezető üzleti internetszolgáltatójának szerepére tör, főként a mikrohullámú technológia alkalmazásával.

„Ez az optikai kábelekkel is versenyképes műszaki megoldás lényegében egész városban elérhető, a hagyományos hálózatokkal le nem fedett területeken is. Bérelt vonali szolgáltatással egyénre szabható a sávszélesség, ami az átlagos cégeknek szükséges 50-100 Mbps letöltési sebességtől egészen az extrém nagy, 2000 Mbps-ig terjedhet. Mindez szinkron csomagokban, vagyis a feltöltési kapacitás is ugyanekkora. A Magnushoz bekötött szolgáltatásra 99,9% rendelkezésre állási garanciát is vállalunk” – foglalta össze Lengvárszky Szabolcs ügyvezető.

Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója a szerződés aláírásakor hangsúlyozta, a pécsi gazdaság részeként elsősorban helyi partnerekkel keresik az együttműködést. „A Vannet mind technológiában, mind szolgáltatási színvonalban a legjobb minőséget biztosítja, ezért számunkra egyértelmű volt a választás” – értékelte az együttműködést Boros.
 

Pénteken zárva

Ketten is nyernek jótékonysági akciónkban!

Az internet világnapja alkalmából meghirdetett rendhagyó jótékonysági akciónkra rendhagyó jelentkezés is érkezett: Attenhofer Adrienn keresett meg minket, hogy vállalja egy további tehetséges, de rászoruló diák egyéves internetelőfizetésének a költségeit. Így egy helyett két fiatalt ajándékozhatunk meg az internet május 18-i világnapján!

A részvételi feltételek az alábbiak:

Kik pályázhatnak?

  • Baranya, Somogy és Tolna megyék általános iskoláinak 5-8., illetve középiskoláinak 9-12. osztályos tanulói
  • Az elmúlt két évben kimagasló tanulmányi eredményt ért el.
  • Emellett tanulmányi, sport vagy művészeti vetélkedőkön is jól teljesít.
  • Anyagilag nehezebb körülmények között él.

Mit kell a pályázat keretében benyújtani?

Ki nyújthat be pályázatot?

  • a feltételeknek megfelelő diák
  • szülő
  • pedagógus


A pályázatot emailben a címre vagy postán a FERLING Kft. 7621 Pécs, Mária u. 8. címre kell elküldeni. 

A pályázatok beérkezési határideje 2018. május 15. éjfél. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a postán feladott küldeményeknek is meg kell érkezniük eddig az időpontig, különben a pályázat érvénytelen lesz.

Eredményhirdetés: 2018. május 18-án, az internet világnapján.

A pályázat részletes szabályzata ide kattintva érhető el.

„Az internet mindenkinek jár!”

Az internet világnapja alkalmából rendhagyó jótékonysági akciót hirdet Magyarország piacvezető műholdas internetszolgáltatója, a Vannet. Egy olyan tehetséges és szorgalmas diákot szeretnénk segíteni, aki jelenleg nem vagy csak nehezen fér hozzá az internethez. A kiválasztott fiatal egy éves internetelőfizetést kap ajándékba.

Kik pályázhatnak?

  • Baranya, Somogy és Tolna megyék általános iskoláinak 5-8., illetve középiskoláinak 9-12. osztályos tanulói
  • Az elmúlt két évben kimagasló tanulmányi eredményt ért el.
  • Emellett tanulmányi, sport vagy művészeti vetélkedőkön is jól teljesít.
  • Anyagilag nehezebb körülmények között él.

Mit kell a pályázat keretében benyújtani?

Ki nyújthat be pályázatot?

  • a feltételeknek megfelelő diák
  • szülő
  • pedagógus


A pályázatot emailben a címre vagy postán a FERLING Kft. 7621 Pécs, Mária u. 8. címre kell elküldeni. 

A pályázatok beérkezési határideje 2018. május 15. éjfél. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a postán feladott küldeményeknek is meg kell érkezniük eddig az időpontig, különben a pályázat érvénytelen lesz.

Eredményhirdetés: 2018. május 18-án, az internet világnapján.

A pályázat részletes szabályzata ide kattintva érhető el.

Szombaton zárva tartunk!

 

 

Legyen a szerencsenapja péntek 13

Rendelj új, Konnect lakossági műholdas díjcsomagjaink közül április 13-án 0:00 és 23:59 között weblapunkon, telefonon vagy emailben és 13% kedvezményt adunk a telepítési díjból, ha egy összegben befizeted. Az akció mindhárom Konnect csomagra, a Vannet SAT Alap 10-re, a Vannet SAT Családi 30-ra és a Vannet SAT Extra 75-re is vonatkozik, abban az esetben is, ha dupla sebesség vagy dupla adat opcióval rendeled meg. Sőt, a péntek 13-i különleges ajánlatunk mellett  továbbra is érvényes bevezető akciónk, amelynek keretében minden Konnect csomagra előfizető új ügyfelünk június végéig ingyenesen megduplázhatja a letöltési sebességét vagy a havi adatforgalmi keretét.
Ne habozz, rendelj műholdas csomagjaink közül, ne engedd el a szerencsédet!