IBC 2015 Amsterdam

Az IBC, vagyis az International Broadcasting Convention 1967 óta évente kerül megrendezésre és az évek alatt valóságos óriássá nőtte ki magát, a legjelentősebb nemzetközi esemény a telekommunikációs iparágban. Az elmúlt években a jelentősége nemhogy csökkent volna, de tovább erősödött. 

Az esemény 55.000 résztvevőt vonz Amsterdamba, több mint 170 országból minden szeptemberben. Természetesen a kulcsfontosságú technológiák szolgáltatói mind jelen vannak, körülbelül 1700 kiállító van jelen. Emellett pedig megsámlálhatatlan konferenciát is tartanak. 

A vannet irodából ketten képviselték cégünket a rendezvényen, találkoztak a stratégiai partnereinkkel, beszállítóinkkal. Az aktuális trendek mellett kicsit a jövőbe is betekintést nyertek. :)

Beszéljenek tovább a képek:

Szponzoráltunknál is zajlanak az események

Eseménydús hónap áll az MMT sportolói mögött, számos erőpróbán mérték össze tudásukat.

Nemrégiben került megrendezésre a Salzkammergut Trophy, melyen népes csapat vett részt. A kemény megmérettetésen ráadásul nagyon szép eredmények is születtek:

A táv 211km:

Kisfali Attila
Nedjalkov Balázs kategória 54. hely
Fábián László
Vörös Ferenc

B táv 120km:

Ember Ágoston 776. hely
Stemler Katalin

D táv 60km:

Palffy Péter
Krausz Róbert
Lőrincz Zsolt
Nagy Dániel

E táv 53.5km:

Veszelka Gergely
Szabó Dávid kategória 18. hely
Tamás Gergely kategória 218. hely

Ezúton is szeretettel gratulálunk mindenkinek és további sikereket kívánunk a vannet csapatának nevében! 

 

Tiszai PET Kupa

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Tiszai PET Kupa. Az esemény rekorderedménnyel zárult, 2,5 tonna hulladékot halásztak ki a folyóból.

A kezdeményezés évekkel ezelőtt szemétszedéssel kezdődött, később a kihalászott PET palackokból hajókat építettek, melyekkel még hatékonyabban vághattak neki a hulladékok kihalászásának. Az elkészült hajókat rendszerint meg is versenyeztetik, így nőtte ki magát az évek alatt a Tiszai PET Kupa. A versenyen idén 16 hajó és 100 fős legénység indult neki a távnak.

Természetesen az eseményen nem csak összegyűjtötték a szemetet, hanem a megfelelő szállításról és az újrahasznosításról is gondoskodtak.

Nagy örömünkre szolgál, hogy idén a vannet műholdas internet a háttérből tudta támogatni ezt a nemes összefogást

További információkat a Tiszai Pet Kupáról itt találnak

Önnek is háttértámogató technikára, internetre lenne szüksége? Forduljon hozzánk bizalommal!

Fekete Gólya megfigyelés

A Gemenc Zrt. dolgozói 2013 óta végeznek megfigyeléseket a bekamerázott fészekben, ahová a pár minden tavasszal visszatér téli otthonából, mely megfigyeléseik alapján a Jordán folyó mellett lehet. 

A műholdas internet technológia felhasználhatóságának sokszínűségét bizonyítja, hogy még egy ilyen speciális területen, a szabad ég alatti kamerás megfigyeléshez is biztosítja a technikai hátteret. Az élő web kamerás megfigyelést a vanNet műholdas internet biztosítja, legújabb fix IP címes Infinite szolgáltatásával, ami megkönnyíti a szakemberek gördülékeny munkáját.

A megfigyelést a vanNet műholdas internet biztosítja, mely korlátlan, kiváló minőségű netet biztosít a szakembereknek és mindazoknak, akik a fekete gólya magyarországi tartózkodását nyomon követik.

Az érdeklődők itt tekinthetnek be a fekete gólyák életébe.

Ha a fenti eset felkeltette érdeklődését, netán született is egy jó ötlete, ne habozzon felkeresni kollégáinkat

5 éves jubileum

5 éves megalakulásának évfordulóját ünnepelte az RG-NetWorks Kft

2010-ben megszületett egy problémára a megoldás, melyre egy egész vállalkozás az RG-NetWorks Kft épült. A műholdas internet szolgáltatás és a vanNet márkanév mögött azóta egy, már a mindennapokban összekovácsolódott, és összeszokott csapat áll. Ügyfélkörünk mellett munkatársaink száma is folyamatosan növekszik, ami egyik mutatója annak a sikerességnek, amit magunkénak tudhatunk. 

A mindennapok munkával és feladatokkal teli légköréből kilépve egy nap, csak az RG- NetWorks Kft-ről és rólunk, a vanNet csapatáról szólt. Egy meglepetés keretein belül megrendezett, kisebb ünnepléssel emlékeztünk meg, az elmúlt 5 évben történt eseményekről.

A családias légkör, a jó hangulat, és a kellemes munkahelyi környezet nem csak egy-egy kiemelkedő eseményen, hanem a hétköznapokban is visszaköszön.

Az eddigi sikerekre és történetünkre támaszkodva és azokból építkezve nézünk előre és kívánunk még sok megélt szép és emlékezetes pillanatot és sikerekben gazdag éveket.

a vanNet csapata

Májusban támogatott rendezvényeink

A vanNet műholdas internet, mint rendezvény támogató

Az RG-NetWorks Kft elkötelezett híve a különböző, országos szintű rendezvények támogatásának. Május hónapban két jelentős eseményen is háttértámogató technikát szolgáltattunk.

X. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál

2015-ben 10 alkalommal került megrendezésre az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál. A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter volt. A két napon át tartó rendezvényen, a mintegy 20-25 ezer látogató kiváló minőségben és korlátlanul használhatta az internetet a vanNet műholdas internetnek köszönhetően.

Condors M.C.Hungary motoros találkozó

Egy baráti társaság, azonos érdeklődési körrel indított el az 1990-es években egy motoros találkozót, mely mára már egy országos hírnevű rendezvénnyé nőtte ki magát. A Condors M.C. Hungary májusi találkozóján és több napos rendezvénysorozatán a műholdas internet biztosította a szükséges technikai hátteret. 

Mecsek Marathon Team a vanNet támogatásával

Az RG-NetWorks kft egyik szponzorált egyesülete a Mecsek Marathon Team május hónapban is számos eredménnyel büszkélkedhet. A BRM Baranya 200 országút teljesítménytúra, a 30. Vivicittá futás és a Vienna City Maraton mellett kiemelkedő eredményt értek el az Ultratail Hungary versenyén is.

Büszkeséggel tölti el cégünket, hogy egy ilyen pozitív szemlélettel és lelkesedéssel teli csapatot támogathat. Méltóan képviselik részvételükkel és eredményeikkel az általuk hirdetett szemléletmódot mi szerint, „ha teljesítesz egy versenyt bajnoknak fogod érezni magad, ami az egész életed megváltoztatja”.

Gratulálunk a vanNet csapatának nevében minden résztvevőnek!

Részletes információ a Mecsek Marathon Team eredményeiről >>

Megjelenésünk Hódmezővásárhelyen

2015-ben immár 22. alkalommal került megrendezésre Hódmezővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Az évek során a kiállítás a magyar mezőgazdaság és agrárágazat egyik legjelentősebb szakmai találkozójává vált.

Idén a különböző állattenyésztéshez kapcsolódó technológiák mellett, számos más támogató ágazat is képviseltette magát. Többek között cégünk az RG-NetWorks Kft is bemutatta a gazdáknak és mezőgazdasági vállalkozásoknak a  vanNet műholdas internet szolgáltatást, mint az agrárágazat egyik lehetséges háttértámogató technikáját.

A kiállítás három napja során tapasztaltuk, hogy a mezőgazdasági ágazatban, éppen olyan elengedhetetlenül fontos az internet lehetőség, mint az élet bármely más területén. Mind a hétköznapokban, mind a gazdálkodások munkafolyamataiban, mint például a naprakész termény információkhoz való hozzájutás, nélkülözhetetlen a világháló elérhetősége. 

Sok, infrastrukturális szempontból kieső területen, még a mai napig nem megoldott az internet használatának problematikája. Amennyiben van is internet elérés, az a vállalkozások, a gazdák munkáját nem tudja megfelelően támogatni. Ezekre a speciális helyzetekre nyújt megoldást a vanNet műholdas internet szolgáltatás.

Sok érdeklődő számára ismeretlen volt, hogy a műholdas technológia mindenféle időjárási körülménytől függetlenül, a földrajzi adottságokhoz rugalmasan igazodva bárki számára megfizethető megoldást nyújt.

Legyen szó tehát bármilyen agrárágazati munkáról, mely internetes háttértámogatást igényel, arra megoldást nyújt a vanNet műholdas internet szolgáltatás.

Kiállítóként az IP Konferencián

A VII. Országos IP konferencián az RG-NetWorks Kft idén áprilisban az RG Net Kft-vel közösen részt vett az I-Sec Kft szervezésében egy színvonalas rendezvényen

A konferencia Siófokon került megrendezésre, ahol az egész ország területéről számos cég képviseltette magát. A rendezvény fő témája, a biztonsági kamerarendszerek, és az ehhez kapcsolódó biztonságtechnikai megoldások voltak.

Az RG-NetWorks Kft bemutatta a vanNet műholdas internet szolgáltatást, amely segítséget nyújthat az említett biztonságtechnikai rendszerek háttér informatikai támogatásában. Ugyanis ezen a területen is számos esetben felmerül, hogy nem megoldott az internet elérhetősége. De cégünk minden nehézségre megoldást nyújt. 

Az RG-NetWorks  és az RG Net közösen három, értékes ajándékcsomagot ajánlott fel, mely gazdára is talált a rendezvény végén megrendezett sorsoláson

  Gratulálunk a nyerteseknek!

Ezúton is köszönjük a szervezőknek és az előadóknak, a színvonalas és tartalmas programot!

Április hónap a kiállítások jegyében

A Műholdas Internet szolgáltatás kevesek számára ismert. Így ahol lehetőségünk van igyekszünk megismertetni az emberekkel annak előnyeit és felhasználási területeit.

Minél szélesebb körbe, országos szinten igyekszünk megjelenni és bemutatni az embereknek azt, mit is tud a Műholdas Internet, hogy milyen területeken tud megoldást nyújtani.

Április hónapban két eseményen is részt veszünk:

2015. április 23-24: VII. Országos IP Konferencia

Társcégünkkel, az RG-Net Kft-vel karöltve részt veszünk az eseményen, ahol a biztonságtechnikai berendezések legújabb trendjeiről és lehetőségeiről kaphatjuk meg a legfrissebb információkat.

Részletes információ az eseményről:http://www.isec.hu/hu/node/1689

2015. április 24-25-26:XII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Számunkra az egyik legfontosabb cél, hogy megismertessük a technológiát olyan területeken is, ahol erre a legnagyobb igény és szükség van. Így esett a választás az ország legrangosabb mezőgazdasági kiállítására. Idén cégünk  is kiállítóként részt vesz az eseményen.

Részletes információ az eseményről:http://www.allattenyesztesinapok.hu/hu/bemutatkozo

Amennyiben lehetősége van keressen minket az említett rangos eseményeken!