Mark Zuckerberg és a műholdas internet

Az elmúlt években folyamatosan kutatták a lehetőségeket, hogyan lehetne távoli területeken élőket is összekapcsolni, és arra a következtetésre jutottak, hogy újabb technológiákra van szükség.

Így született meg az összefogás az Eutelsat és a Facebook csapata között. Ennek kereteiben előreláthatóan 2016-ban fogják fellőni az AMOS-6 nevű műholdat, mely miután elfoglalta geostacionárius pályáját, Afrika jelentős részét le fogja fedni. Mark posztjából az is kiderül, hogy az AMOS-6 kivetelezés alatt van. Természetesen a terveikben az is szerepel, hogy a helyi műholdas internet szolgáltatókkal dolgozzanak majd együtt.  

Ez miért érdekes nekünk? Biztosan sokan tudják, az Eutelsat elsőszámú partnerünk. Vagyis közvetve a Facebook is partnerünk lett. Persze ez erős túlzás. :)

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?